Hírek
2011. December 02. 07:32, péntek |
Belföld
Forrás: mno.hu
Tesco: fizetni kell a pénztárosoknak
A Tescónak ki kell fizetnie a 94 ezer forintos bérminimumot pénztárosai részére, erre utasította a Legfelsőbb Bíróság a multinacionális vállalatot – írja a Magyar Nemzet pénteki száma.
A munkavállalóknak erre a döntésre két évet kellett várniuk, annak ellenére, hogy az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) és négy munkaügyi bíróság jogerősen elmarasztalta a Tescót. A vállalat arra hivatkozott, hogy a pénztárosi munkakör náluk nem szakképesítéshez kötött, a szakképesítést a felvételnél sem várják el, így nem jár érte a garantált bérminimum.
A Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumokból az derül ki, hogy a cégnek van egy saját bérmátrixa. Ennek alapján az országot öt zónára osztva öt különböző fizetést ad ugyanazért a munkáért. Például Pest, Komárom-Esztergom és Somogy megyében valamivel több mint ezer forintot, Baranyában, Tolnában, Veszprém megyében már csaknem hétezer forintot, míg Borsodban, Bács-Kiskun és Csongrád megyében már tízezer forintot spórol pénztárosain a multinacionális vállalat.
A lap úgy számol, hogy ezzel a lépéssel éves átlagban összesen több mint százmillió, három évre visszamenőleg 300-400 millió forinttal fizet kevesebbet pénztárosainak a Tesco úgy, hogy a multinacionális vállalat bruttó árbevétele tavaly 666,5 milliárd forintot tett ki, vagyis naponta 1,8 milliárd forintos árbevételt produkált – olvasható a Magyar Nemzetben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné
2024. Szeptember 20. 07:42, péntek | Belföld
Orbán Viktor: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerőhiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:41, péntek | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: mindenütt megfeszített munka folyik
Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket