Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2012. Június 04. 07:07, hétfő | Bulvár
Forrás: storyonline.hu

Tampon miatt majdnem meghalt egy 15 éves

Tampon miatt majdnem meghalt egy 15 éves

Egy iskolás lány kis híján életét vesztette egy tampon miatt, amit a rosszul léte előtt mindössze 4 órával korábban helyezett fel.

Paige Roffey (15) kórházba került toxikus sokk szindrómával, miután tampont használt a menstruációja idején. Az egészségügyi segédeszközt mindössze négy órával korábban helyezte fel. Eredetileg a Southend kórház orvosai küldték haza, akik azt gondolták, vírusos fertőzésben szenved a diáklány. Hazaérve zuhanyozni kezdett, de összeesett, ezután visszaszállították az egészségügyi intézménybe. Paige és családja számára ekkor derült ki, hogy milyen közel került a halálhoz. "Veszélyesen alacsonynak találták a vérnyomását - mesélte anyukája, Sarah Lowe kórházbeli élményeiket. - Azt mondták, ha még egy kicsit vártunk volna, nem élte volna túl. Órákon át dolgoztak rajta, nagy adag folyadékokat pumpáltak bele."

Az orvok mesterséges kómába helyezték a lányt, és átszállították egy másik kórházba. "Ültem a lányom ágya mellett, és a temetését terveztem - árulta el az anyukája. - Nem hittem volna, hogy sikerül neki..." Szerencsére két nap múlva magához tért, és fokozatosan csökkenti kezdték a gyógyszeradagjait is, majd egy héttel később kiengedték a kórházból. A család szeretné felhívni a figyelmet erre a problémára, úgy érzik, túl kevés szó esik róla.

A toxikus sokk szindróma vérmérgezésre jellemző tünetekkel jelentkezik, ritka, de igen súlyos állapot. Tulajdonképpen a bakteriális méreganyagok felszaporodását jelenti a szervezetben. Előfordulása fiataloknál gyakoribb, és az esetek 99 százalékában tamponhasználathoz köthető, de az esélyét növelhetik a különböző hüvelyi fogamzásgátló eszközök is. A megelőzéshez fontos kerülni a túl sok hüvelyöblítést, mert ezzel felborítjuk a hüvely természetes védekező rendszerét. Ajánlatos az úgynevezett applikátoros tamponok használata, illetve kerülni az éjszakai alkalmazást, és megfelelő időközönként cserélni.

Tünetei: Általában hirtelen jelentkeznek, magas láz, hányinger, hasmenés, fejfájás, izomfájdalom, torokfájás, szédülés és alacsony vérnyomás a jellemző. A bőrön piros foltok jelennek meg, a napon való leégéshez hasonlítanak, sőt, néhány nap múlva a tenyér és a talp le is hámlik. A betegség mindenképpen orvosi kezelést igényel! Ugyanakkor a betegség nem csak tamponhasználatkor jelentkezik, és nem csupán tamponhasználó nőket érintheti!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:32, péntek | Bulvár

Gördeszkázott a magyar autópályán - Videó

Állásinterjúról hazafelé gördeszkával az M3-on.

2024. Október 01. 06:00, kedd | Bulvár

További zöldfelületek újultak meg a Városligetben

Idén a KRESZ Park és a BalloonFly környezetének területe újult meg, jövőre pedig a Magyar Zene Háza mögötti zöldfelületi fejlesztések kezdődnek el, valamint elindul az új Nemzeti Galéria építése is a Liget BP Projekt keretében

2024. Szeptember 28. 09:10, szombat | Bulvár

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg Londonban környezetvédelmi aktivisták

Ismét Vincent van Gogh festményeit rongálták meg pénteken Londonban környezetvédelmi aktivisták, alig néhány órával azután, hogy két társukat ugyanilyen bűncselekményért többévi börtönbüntetésre ítélték.

2024. Szeptember 27. 07:39, péntek | Bulvár

A legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt

Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt - tudatta a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel csütörtökön.