Hírek
2012. Január 02. 13:44, hétfő |
Külföld
Forrás: mno.hu/MTI
Sikeres volt az iráni teszt
Irán sikeres kísérletet hajtott végre hétfőn egy manőverező robotrepülőgéppel a Perzsa-öbölben végzett hadgyakorlata során.
Az IRNA állami hírügynökség idézte Mahmúd Muszavi tengernagyot, a haditengerészet parancsnokhelyettesét, aki elmondta, hogy a gyakorlaton kipróbálták a Kader típusú manőverező robotrepülőgépet. Az iráni szakértők által tervezett, a legmodernebb technikával, többek között egy továbbfejlesztett radarzavaró berendezéssel felszerelt robotrepülőgép sikeresen megsemmisítette a kijelölt célpontot.
A Kader hatótávolsága 200 kilométer és kis magasságban képes haladni. Egyes vélemények szerint egy korábban rendszerbe állított típus korszerűsített változata.
Muszavi tengernagy közölte, hogy a nap folyamán két további fegyvertípust próbálnak ki, a Núr típusúmanőverező robotrepülőgépet és a Naszr ballisztikus rakétát.
A Veljat90 kódnevű hadgyakorlat december 24-én kezdődött az Hormuzi-szorosban és a környező vizeken.
Teherán azzal fenyegetőzött, hogy lezárja a szorost, ha újabb szankciókkal sújtják az olajexportját. A nemzetközi kőolajforgalom 40 százaléka halad át a Hormuzi-szoroson.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
2025. December 18. 07:37, csütörtök | Külföld
Az EP támogatja az orosz gáz teljes és kötelező kivezetését
2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld
Donald Trump jogi képviselői egy floridai bíróságon nyújtották be a BBC elleni 10 milliárd dolláros keresetet
Donald Trump amerikai elnök jogi képviselői Washingtonban kedden bejelentették, hogy egy floridai bíróságon nyújtották be a brit BBC elleni keresetet összesen 10 milliárd dolláros értékben.
