Hírek
2016. Február 07. 08:23, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
A Dal - Petruska nyerte az utolsó elődöntőt
Petruska nyerte A Dal harmadik, utolsó elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Agárdi Szilvia, a Parno Graszt, a B the First és Nika,
a tévénézők szavazataival Berkes Olivér és Tóth Andi jutott tovább a középdöntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén.
Petruska András Trouble in My Mind című dala 42 pontot kapott a zsűritől és nézőktől. Két ponttal kevesebb jutott Agárdi Szilviának, aki az It Is Love című számot énekelte, 38 ponttal lett harmadik a Parno Graszt és a Már nem szédülök. A három 34 pontos produkció közül a zsűri döntésével jutott tovább Veres Mónika Nika és az Emlékkép.
A Duna és a Duna World csatornán élőben közvetített harmadik elődöntőben a négy zenész, énekes, dalszerző zsűritag - Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Pierrot - mellett az ötödik zsűritag ismét a közönség volt. A nézők mobilalkalmazás segítségével, A Dal honlapján, valamint sms-ben szavazhattak a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig. Ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, így alakult ki öt továbbjutó.
A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival Berkes Olivér és Tóth Andi előadásában a Seven Seas című dal lett, így ők is bejutottak a középdöntőbe.
A Dal középdöntőit február 13-án és 20-án rendezik. A február 27-i döntőbe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, immár 61. Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között a svéd fővárosban, Stockholmban.
Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 372 dalt neveztek, közülük az előzsűri 30-at juttatott az elődöntőkbe. A Dal 2016-ról a mediaklikk.hu/dal oldalon találhatók bővebb információk.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 28. 09:09, szombat | Belföld
KSH: augusztusban 4 millió 748 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék
2024 augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 39 ezerrel, 4 millió 748 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 210 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt
2024. Szeptember 28. 09:05, szombat | Belföld
Gulyás Gergely: Orbán Balázs félreérthetően fogalmazott, de ez nem változtat az elmúlt évtizedben végzett kiváló munkáján
A miniszterelnök politikai igazgatója félreérthetően fogalmazott, ez azonban nem változtat az elmúlt évtizedben a magyar közéletben végzett kiváló munkáján - írta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2024. Szeptember 28. 09:04, szombat | Belföld
Meteorológia: megdőlt a fővárosi szélrekord csütörtökön
Megdőlt a fővárosi szélrekord csütörtökön – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján pénteken.
2024. Szeptember 28. 09:01, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből
A Nyugat-Balkán népei és országai többet érdemelnek, mint amit kapnak Brüsszelből, ezeknek az országoknak már bent kellene lenniük az Európai Unióban